SZEMÉLYES STÍLUSOM TÖRTÉNETE
Személyes stílusom története szorosan összefügg életem kanyargásaival, szerepváltásaimmal. Azóta érzem harmonikusnak a stílusomat, amióta fel merem vállalni azt, aki vagyok.
De ki is vagyok valójában?
Azt mindig is tudtam, hogy a rajzolás örömet okoz nekem, ahogyan mindeféle más alkotó-folyamat , a főzéstől kezdve a lakberendezésen és a second hand boltokban való turkáláson át a szöveg- és beszédírásig. Amikor egy feladatot úgy meg tudtam fogalmazni, hogy „találd ki, hogy..”, éreztem, ez a nekem való kihívás. Ez még akkor is izgalomba hozott, amikor a matekfeladatok felett ültem egy-egy versenyen.
A matek és az idegen nyelvek jóval megfoghatóbb valami volt, mint a rajzolgatás és a művészetek, ezért a gimnázium után apukám erőteljes nyomására a Közgazdasági Egyetemre jártam, ahol felvettek a Széchenyi Szakkollégiumba.
Itt már többször éreztem azt, hogy bizonyos értelemben sok, másrészt pedig kevés vagyok. Az esztétika kurzus jobban lekötött, mint a közgazdasági folyamatok elemzése.
A ruhatáram megkomponálása több örömet adott, mint egy jól sikerült vizsga.
Önazonosságot először a diplomázás utáni első munkahelyemen, a Knoll Galériában éreztem, amely az első nyugati stílusú kortárs képzőművészeti galéria volt Budapesten. Otthonra találtam a művészetben. Éreztem, hogy ez az én nyelvem is, de még nem tudtam pontosan, mi is az önkifejezési formám. Izgalmasan öltözködtem, ezt többen is visszajelezték, aminek nagyon örültem.
Máig emlékszem a skótkockás szűk nadrágomra (tavaly újra divatba jött), amihez magas szárú fűzős fekete cipőt és egy erősen karcsúsított szürke Cerrutti zakót viseltem, amit egy turkálóban találtam. Rafináltan nőies volt, ugyanakkor furcsa is. Kár, hogy nincs róla fotó.
A galériába sok külföldi járt. Az olaszokat mindig nagyon csinosnak láttam. Különösen az tetszett, amikor volt rajtuk valami oda nem illő. Valami váratlan, valami szabálytalan. Minden tip-top, aztán bang: ez a dolog meg mit keres itt?
Akkor fogalmaztam meg magamnak, hogy az igazi stílusosság nem kiszámítható, mindig van benne valami, ami megtöri a rendszert.
Aztán megláttam egy hirdetést: reklámszövegírót keres az Ogilvy and Mather reklámügynökség. Egy jóismerősöm már régebb óta dolgozott copywriterként a reklámszakmában, és tetszett, amiket mesélt. Mivel akkor már biztosan tudtam, hogy a kitalálások mennek nekem a legjobban, jelentkeztem. Felvettek.
Innentől kezdve úgy öltözködhettem, ahogy akartam. Legitim voltam apám felé is. Nem kellett kiskosztümben járni, amit túl feszesnek éreztem.
Lehettem színes és szabálytalan, sőt ez volt az én hivatali öltözékem.
A kreativást kívül is mutatni illett. Jól vette ki magát az ügyfélprezentációkon, hogy egyértelmű volt, ki hivatalosan a „kreatív”. Rést lehetett vele nyitni az ügyfél-ügynökség szereposztáson, emberibbé tette hangulatot, sikeresebbé a tendereket.
Ekkor már sokszor viseltem izgalmas, színes statement ékszereket. Még nem magam készítettem őket, de ami szembejött és megtetszett, azt megvettem.
A reklámfilm-forgatásokon sokszor találkoztam stylistokkal. Tetszett a munkájuk, az, hogy egy-egy alakot a ruhájukon keresztül fogalmaznak meg. Éreztem, hogy ez való nekem igazán. Színek és formák, hmmmm: ebből kéne egy jó kis életet gyúrni magamnak.
Közben megszülettek a gyönyörű kislányaim. Plussz kilók fel, aztán le, aztán fel, és részben le. Majd visszatérés a reklámszakmába részmunkaidőben. A játszótéri szereléseket felváltva hordtam az izgalmasan megkreált színesekkel.
Ismét én lehettem a kreatív, és ezzel egy időben a turkálókirálynő.
Azóta már megszűnt a csodálatos Luna üzlet, ami kimeríthetetlen forrása volt az izgalmasabbnál izgalmasabb daraboknak. Nem turi volt ez, hanem francia szalon, egy aranybánya, ahol minden nap kincsekre bukkanhatott az ember.
Közben a Vörösmarty téren elkezdtük árulni az édesanyámmal közösen tervezett, kézzel kötött Mariiko sapkákat. Észrevettem, hogy milyen bőrszínhez milyen színű sapka áll jól. Hol volt akkor még a színtanácsadás mai trendje! Minden ösztönösen jött, és boldogságot adott, mert láttam, ahogyan az emberek arca felragyog, amikor a természetes színeikhez illő színű sapka kerül a fejükre.
Egyre jobban éreztem, hogy a szín és a forma az én utam.
És egyre jobban feszített , hogy még mindig nem készítettem egy ékszert sem. Még mindig nem végeztem el a hivatalos stylist képzést, miközben ismerősöknek készítek extrém jelmezeket zenei kliphez és kísérleti rövidfilmekhez. Aztán egy nap jött az a mondat egy kolléganőmtől: „Ildi, van aki meg tudja csinálni, amit kitalál, és van, aki nem!”.... Aznap este kibuggyant belőlem az első ékszer.
Boldog vagyok, amikor a színek találkoznak, és amikor a vevőim nyakában megpillantom az általam készített nyakéket. Minden a helyére kerül, minden összeáll egyszer!
Mára túl vagyok:
- több száz elkészített, egyedi CZOLORI ékszeren
- több saját fotózáson, ahol egyben én voltam a stylist,
- majdnem 20 Vörösmarty téri vásáron, ahol több száz ember arcára csalt mosolyt, hogy megleltük a színeiket a Mariiko sapkák segítségével,
- több lakástervezésen és lakberendezési projekten, amelyek eredménye különböző lakberendezési magazinokban is megjelent,
- egy elvégzett színtanácsadó képzésen a MODART francia divatfőiskolán,
- és plusz 7-8 kilón, amit most, a változó kor küszöbén csak azért is le fogok adni!
Mára a stílusom lett a védjegyem.
Ami továbbra is eklektikus, színes, bohó, franciás, keleties. Szeretem a virágos-madaras mintákat, az élénk színeket, a kontrasztokat, amelyek jól állnak, mert élénk tél, azaz tél-tavasz típus vagyok. Kicsit dámás, talán feltűnő. De azonosulni tudok minden más stílussal is, ami önazonos.
Amikor azt mondom, segítek neked megtalálni a te saját stílusod, nem a magam képére szeretnélek átformálni, hanem a te sajátodéra.
Ha te a sportosabb holmikhoz vonzódsz, vagy az elegánsabb, üzeties megjelenéshez, akkor ahhoz keressük meg a megfelelő ruhadarabokat.
Hat évvel ezelőtt rábukkantam egy amerikai blogra, amelynek címe ADVENCED STYLE.
A blogger, Ari Seth Cohen jól öltözött idősebb hölgyeket, urakat fotóz benne, akikről sugárzik az életkedv, mint a nagymamájáról, aki nagyon sipirálta őt, és nem sokkal azelőtt hunyt el. A megvilágososdás erejével hatott rám ez a találkozás. Belül éreztem ugyanis, hogy a jó ízlés, amivel rendszeresen illetnek, nem pusztán cicoma. Talán még szakkollégista koromból jön ez rossz érzés, amikor abban a puritán környezetben mindaz, amit amit én tudtam, feleslegesnek tűnt. Nem, a jó ízlés és a jól öltözöttség több annál, nem pusztán üres frázis, nem felesleges cicoma.
Amikor kívül-belül önazonos vagy, amikor majd 100 évesen is tudsz energiát tenni a megjelenésedbe, akkor az egyik legfontosabb dolog birtokában vagy: BÖLCS VAGY!
Ahogyan a blogból készült könyv címe is utal rá: OLDER AND VISER. Mert akárhány éves vagy, képes lehetsz észrevenni a szépet magad körül, és képes lehetsz ezt magadban is megteremteni. Ezért nem kell félned attól, hogy idősebb leszel, mert az nem átok, hanem izgalmas utazás, tele új felfedeznivalókkal. Hogy is mondta David Bowie? „Az idősödés egy különleges folyamat, amelynek során az leszel, akinek mindig is lenned kellett volna.”
Ennek az útnak a közel 50 évemmel én még csak az elején vagyok, de érzem a forradalmi hevületet, a „találjuk ki” régi izgalmát, amit annak idején a matekfeladatok fölött éreztem. Mit gondolsz, velem tartasz?
Ha szeretnéd jobban megismerni a te boldogító színeidet, és a segítségemmel magabiztosabbá tenni a stílusodat, ide kattints: